Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

Pacsi hit

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,15-17)

Amilyen rövid, olyan gazdag a fenti bibliai idézet. Röviden arról szól, hogy aki hívő keresztyénnek vallja magát, annak nagyon ügyelnie kell arra, hogyan él. Többek között azért, mert nem csupán a kegyelmes, gondviselő Isten követi figyelemmel az életét, hanem a nem mindig kegyelmes és jóindulatú emberek is. Tehát, ha hívő keresztyénnek valljuk magunkat, rajtunk a világ szeme. Napjainkban sajnos ez gyakran azt jelenti, hogy: rajtunk a világ rosszalló tekintete. A nyugati világban ugyanis a többség eleve így tekint a keresztyénekre. Már csak ezért sem magánügy a hitéletünk, nem élhetjük úgy, ahogyan nekünk tetszik, vagy ahogyan mi jónak gondoljuk. Ehelyett úgy kell(ene) élnünk, ahogyan Isten jónak gondolja, és ahogy Neki tetszik. Nem megfelelési kényszerből, hanem szeretetből. Ahhoz hasonlóan, mint amikor valaki szerelmes lesz, és mindent megtesz azért, hogy elnyerje a párja tetszését, ezért akar kedveskedni neki, ezért figyelmes vele, stb. Később pedig, jó esetben ez önzetlenné válik. Tetszéselnyerés helyett igazi, akár önfeláldozó szeretetből fog a kedvére, kedvéért tenni. Nos, hogy vajon mitől tetszik Istennek a hitéletünk, ahhoz kapunk itt néhány szempontot.

1. Ha nem esztelenül, hanem bölcsen élünk. Erről most csak annyit, hogy az a hit, amelyet Istentől ajándékba kapunk, nemcsak a lelkünkre, hanem az eszünkre is hat (ha hagyjuk). Az értelmüket, gondolkodásmódunkat is megváltoztatja. Nem véletlen, hogy a megtérés egyik szakszava az Újszövetség eredeti szövegében a metanoia, ami a gondolkodás megváltozását jelenti. De nem úgy változtatja meg a hit a gondolkodásmódunkat, hogy beszűkíti, hanem ellenkezőleg: kitágítja. Hiszen a természeti mellett észlelni kezdi a természetfelettit, az anyagi világ valósága mellett a szellemi világ (Isten országa) valóságát. Ez a „szép új világ” (ez valóban az – szemben az Aldous Huxley által vizionált világgal) nem besötétíti, hanem megvilágosítja az értelmünket. Ezért is nevezi a szövegünk, és az egész Újszövetség Jézus követőit a világosság fiainak. Az a másfajta világosság, amely a mennyei világból érkezve ránk ragyog és életünkön felragyog, az értelmünket is megvilágosítja. Ha nem ez történik, nagy a veszélye, hogy igazi helyett deformált keresztyénséget fog élni a hívő. Erre két példát említek.

• Csacsi keresztyénség: ilyenkor a „lelki” élet köszönőviszonyban sincs az értelemmel. Aki az értelmét elzárja a hit hatásai elől, az lehet ugyan, hogy jószándékból, de mégiscsak csacsiságokat fog mondani és tenni. Rosszabb esetben akár nagy szamárságokat is.
• Csicsa keresztyénség: amikor a „lelki” élet köszönőviszonyban sincs se Istennel, se a cselekedetekkel. Minden megnyilvánulása csak dísz(let), kirakat, magamutogatás lesz.

Aki a világosság gyermeke, annak az értelme is világosságot nyert, tehát bölcs, tud bölcsen élni. Ezt jelenti a bibliai „bölcs” kifejezés: Isten szellemi világának fénye megvilágosítja, és abból világos beszéd és világos tettek következnek. Itt érkezünk el a következő szemponthoz.

2. Ha bölcsen felismerjük és kihasználjuk az alkalmas időt. Íme, ez a bölcsesség egyik legfontosabb megnyilvánulása. A bölcs ember tudja, hogy az idők gonoszak. Pl. azért, mert elmúlnak, meg azért, mert gyakran minket megtámadó, ellenséges helyzeteket hoznak magukkal (mint amilyen egy súlyos járvány). A bölcs ember számol ezzel. De nem csak ezzel. Azzal is, hogy az idő nemcsak bajokat, hanem rendkívüli pillanatokat is hordoz. A görögben két fogalom létezik az időre: a kronosz, ami a mérhető idő, és a kairosz, ami egy Istentől elkészített időpillanat, rendkívüli lehetőség a megfelelő reagálásra vagy változ(tat)ásra. A bölcs ember tehát ezzel is számol és él. A bajok közben megragadja a vissza nem térő rendkívül isteni alkalmakat.

• Aki ennek hiányában meggondolatlanul él, az leragad a bajoknál.
• Aki bölcsen él, az megragadja a bajok közben a rendkívüli pillanatokat, és ezzel nemcsak túléli a bajt, hanem akár még fel is tudja azt használni, jót hoz ki belőle.

A fenti bibliai idézet alapjelentését sok mindenre vonatkoztathatjuk. Például a járványhelyzetre. A járványhelyzet egy nagy baj, amit az idő elhozott nekünk a 2020. évben. Ebben az aktuális bajban is lehet esztelenül, az alkalmas időt nem kihasználva, meggondolatlanul viselkedni. Sajnos, még hívő emberként is. Ha hívő emberként viselkedünk így, az nemcsak szégyen, hanem súlyos mulasztás is. Elmulasztása a kairosznak, és elmulasztása a jó bizonyságtételnek. Ám lehet ragyogó bölcsességgel is viszonyulni ehhez a 21. századi bajhoz. Olyan bölcsességgel, mint ahogy azt pl. Luther Márton tette a 16. században. Akkor is voltak járványok, maga a nagy reformátor is került életveszélyes járványhelyzetbe. Ám nézzétek, hogyan írt erről egyik barátjának!

„Imádkozni fogok Istenhez, hogy kegyesen őrizzen meg és védjen meg minket. Magam pedig fertőtlenítek, segítek frissen tartani a levegőt, gyógyszert beadni, és azt magam is beszedem. Elkerülöm a helyeket és az embereket, amikor nem szükséges a jelenlétem, nehogy engem megfertőzzön, majd másokat is megfertőzzön a hanyagságom, ami esetleg a halálukhoz vezet. Ha Isten el akar vinni, tudja, hol talál meg. Addig is azt teszem, amit elvár tőlem, és nem leszek felelős mások haláláért. De ha a szomszédomnak szüksége van rám, nem kerülöm, hanem bátran megyek hozzá. Az istenfélő hit tehát nem tapintatlan, nem vakmerő, és nem is teszi próbára Istent.” (Wittenberg, 1527)

Istenünknek nagy hála azért, hogy az ajándékba kapott hit ennyire szépen ragyoghat. Luthernek pedig így utólag is egy hatalmas elismerés. Mert ragyogó példát mutatott arra, hogy milyen az, amikor köszönőviszonyba kerül a hit az értelemmel, a kronosz a kairosszal, az emberi törekvés Isten akaratával, a tennivaló a bíznivalóval. Sőt, ez már nem is köszönőviszony, hanem pacsizás. Miért is lennénk csicsa vagy csacsi keresztyének, ha lehetünk pacsi keresztyének is?! (Akinek nem tetszik a pacsi, attól utólag is bocsi.)

Szűcs László