Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

Beszélő fák

„Amikor másnap Mózes bement a bizonyság sátrába, látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje kihajtott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és beérett rajta a mandula.” (4Móz 17,23)

Ahogy tavaly tavasszal hazánkat is elérte a járvány, vele együtt a karanténhelyzet és a home office, a mi családunknak is át kellett rendeznie az életét. Mindenkinek egy külön helyre volt szüksége, ahol be tud kapcsolódni az online tanulásba vagy munkavégzésbe. Így kerültem a gyülekezeti terembe, ami az elmúlt egy évben legfőbb tartózkodási helyemmé vált. Igyekeztem otthonossá tenni, a legfontosabb beavatkozás azonban az volt, hogy az íróasztalomat a gyülekezeti terem egyik ablaka elé toltam. Sokat jelent nekem, hogy a bezártságban kiláthatok az udvarra. Az ablak előtt egy fiatal mandulafa áll / él, amit két éve ültettünk el. Amikor kinézek az ablakon, mindig látom őt. Két hete rügyezni kezdett, múlt héten pedig virágba borult. Akkor tűnt föl, milyen sokat nőt. Szinte állandó társammá lett a napi sok órás magányomban. Szépségével, életjeleivel nemcsak gyönyörködtet, és nemcsak a tavaszt hirdeti, hanem arra ösztönzött, hogy írjak róla és a testvéreiről. Egy ideig halogattam ezt, aztán a nagyhéthez érkezve úgy éreztem, eljött az ideje, hogy engedjek az ösztönzésnek.

Gyermekként szinte mindent elhiszünk. Azt is, hogy az állatok, növények, de még a tárgyak is tudnak beszélni. Aztán felnövünk, megjön az eszünk (?), és amiben kisgyermekként szentül hittünk, azt bolondságnak tartjuk, kinevetjük, esetleg gúny tárgyává tesszük. Tudományos alapon. Érdekes, abba bele sem gondolunk, hogy ezzel egyfajta árulást követünk el – mégpedig gyermekkori önmagunkkal szemben. Talán túl gyorsan és túl sok mindent vettünk el gyermekkori hitünk kincstárából. Éppen a tudomány, amelynek alapján e kikukázást elvégeztük, szolgáltatja az elgondolkodtató ellenpéldákat. Egyre több állatról derül ki, hogy igenis tud beszélni. Persze, nem emberi nyelven – különben is melyik emberi nyelven szólalnának meg? -, hiszen állatokról van szó. De a fajtársaikkal igenis tudnak kommunikálni bizonyos állatok, és nem, nem csak feromonok útján, hanem tényleg hanghullámok segítségével. Ez száz évvel ezelőtt még gyerekes, kinevetni és kigúnyolni való hitnek számított volna, ma viszont már tudományos tény. Ott vannak például a delfinek és bálnák – hogy csak a legismertebb példákat említsem.

Na jó, nagy jóindulattal elfogadom az eddigieket – mondhatják magukban némelyek -, de arról tényleg nem fogsz meggyőzni, hogy a növények is beszélnek! Nos, meggyőzni tényleg nem akarok senkit sem erről. Meggyőzés helyett inkább elgondolkodtatni szeretnék. Ha a tudomány egyre több mindenről állítja, hogy van, illetve lehetséges, amiről mi korábban azt gondoltuk, hogy nincs, illetve nem lehetséges, akkor minimum gondolkodóba kellene esnünk. És talán óvatosabban kellene kikukáznunk gyermekkori hitünk kincsesládáját. Nos, visszatérve a növények beszédéhez, igenis tudok arra példát, amikor növények beszélnek. Például vannak beszélő fák. Hadd mutassak be kettőt. Mindkettőt a Bibliában találjuk.

Mandulafa

Amilyen az én mandulafám is, aki ott áll / él az ablakom előtt, és eddigi rövid élete alatt már oly sok szép percet szerzett nekem. Különleges fa a mandulafa. Nemcsak azért, mert terméséből lesz a marcipán. (De finom!) Hanem rendkívüli tulajdonságai miatt. Pl. azt tudtátok, hogy a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik? Így már érthető, miért olyan szép! Másik különlegessége, hogy a gyümölcsfák közül elsőként virágzik, de gyümölcse legkésőbb érik be. Türelmes fa, tud várni. Mivel a gyümölcsfák közül a mandula virágzik a legkorábban, ezért az Ószövetségben a vigyázás jelképe. A zsidó gondolkodásban annyira erősen egybeforrt a növény és a jelképe, hogy a bibliai héber nyelv azonos szót használ rá: sákéd = mandula; vigyázó. Igei alakja: sákad = ébren van, vigyáz. Na jó, de hol és hogyan beszél a mandulafa?

Mózes negyedik könyvében a 17. részt kell fellapoznunk, azon belül a 16-28. versekből álló szakaszt. Az előzményről röviden annyit, hogy Mózes fiútestvére, a Lévi törzséből származó Áron főpap lett. A zsidó nép első főpapja. Nem mindenkinek tetszett ez. Kórah, Dátán és Abirám lázadást szítottak Mózes és Áron ellen (16. rész). Ebben a kritikus helyzetben Isten beavatkozására volt szükség, aki ezt meg is tette, két lépésben. Az első lépésben ítéletet tartott. A másodikban pedig egyértelműen kinyilvánította, hogy Áron az Ő akaratából főpap. Akaratát mandulaágakon keresztül nyilvánította ki. Más szóval mandulaágakon keresztül szólt a népéhez. Megparancsolta, hogy helyezzenek el a szent sátorban tizenkét mandulaágat. Mindegyik mandulaág Izrael egy-egy törzsét jelképezte. Mindegyik ágba belevésték az adott törzs képviselőjének nevét. Lévi törzsének Áron volt a képviselője, úgyhogy a Lévi törzs mandulaágára Áron neve került rá. Amelyik mandulaág másnapra kivirágzik, annak a tulajdonosát választotta az ÚR a főpapi tisztségre. Az ezt követő események minden képzeletet felül múltak: Áron mandulaága nemcsak kihajtott és kivirágzott, hanem még mandulát is termett. Így tett Isten egy mandulafát beszélő fává, amelyen keresztül egyértelműen megértették az Ő akaratát. Áron kivirágzott mandulaága aztán bekerült a frigyládába, a tízparancsolat kőtáblái és a pusztai vándorlás mannája mellé. (Zsid 9,4) Áron mandulaága nemcsak arról beszélt, hogy Isten akaratából ki a főpap, hanem még valamiről: „Így csendesítem le Izráel fiainak a zúgolódását, akik zúgolódtak ellenetek.” (20.v.) A mandulafa-ág beszéde így nem csupán eligazítást adott, hanem egyúttal le is csendesítette a zúgolódókat.

A keresztfa

Ez a másik, ami beszél. Mégpedig a lehető legkülönlegesebb módon. Különleges már az is, hogy olyan tárgy, amelyet élő anyagból állítottak elő: korábban faként létezett. Nem élő állapotában, hanem tárgy alakjában beszél. Ám a legkülönlegesebb, hogy azon keresztül beszél, Akit rászegeztek. Ő a názáreti Jézus, Akinek személyében Isten testté lett Igéje, szava van jelen. A keresztfa tehát úgy beszél, hogy Isten Igéjét, testté lett szavát szögezik hozzá. Ez az, ami beszédessé teszi. Azután is, hogy Jézust a halála után leveszik róla. Jézussal arról beszél, hogy Isten Jézus személyében odaállt a helyünkre, és azt a büntetést, amit a bűneinkért érdemlünk, átvállalta magára. Ezzel Jézus abszolút értelemben főpapnak bizonyult. Bemutatta az engesztelő áldozatot, de nem úgy, ahogy a többi pap szokta: valaki vagy valami mást áldozva fel, hanem úgy, hogy önmagát áldozta fel: miattunk, helyettünk, értünk. A keresztfa úgy is beszél, hogy Jézus már nincs rajta. Ebben az állapotában arról beszél, hogy Jézus feltámadt, és az Ő nyomán mindenki feltámadhat. Előbb egy új életre, amely aztán az örök életre megy át. Aki megérti a keresztfának ezt a két beszédét, annak békétlen élete békességgel telik meg. Átéli, hogy lecsendesítette Isten. Hiszen már nem kell félnie sem a bűntől, sem a haláltól.

Újra felpillantok a mandulafámra, valamennyi ága virágba borult. Nagyhétre. Beszél nem csak a természet, hanem a Teremtő szépségéről is. És beszél a Teremtő jóságáról, teremtményei iránti odaadó szeretetéről. És beszél a Teremtő kreativitásáról is, arról, hogy olyan Istenünk van, Aki nem csak megteremtette az eget és a földet, a növényeket és az állatokat, meg minket, embereket, hanem szól is rajtuk keresztül. Igen, ha kell, nemcsak embereken, hanem az állatokon meg növényeken keresztül is. Igen, mert a természetfelettit gyakran „természetes” úton közvetíti – de a természetesbe természetesen nem csak mi, emberek tartozunk bele, hanem Istennek a természetben megtalálható valamennyi teremtménye. Ezeken keresztül Isten az életet hirdeti, nem csak a földit, hanem a mennyeit, és a tavaszt hirdeti, nemcsak a természet, hanem az ember feltámadását és új életét.

Kívánom, hogy ne tompuljanak el az érzékeink Isten teremtményei iránt, mert Isten sokkal gyakrabban szól rajtuk keresztül, mint ahogy azt gondolnánk! Ezért se kukázzunk ki mindent gyermekkori hitünk kincsesládájából. Inkább legyünk éberek, legyünk vigyázók! Sákad!

Szűcs László

Szentkirályszabadja, 2021. márc. 31.