Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

A lefelé licitáló szeretet

„Jobban szeretsz-e engem? (…) Szeretsz-e engem? (…) Szeretsz-e engem?”

(Jn 21,1-19)

Ismét Gyökössy Endrétől adunk közre egy írást, amely eredetileg a Bandi bácsi a szeretetről című kötetben jelent meg. Az írás megértéséhez szükséges a jelzett bibliai szakasz elolvasása.

Egészen „szárazon nem lehet megúszni” még a halászgatást sem. Ha arra gondolok: amikor Péter megtudta, hogy az Úr az ott a parton, s magára vette a ruháját (mert meztelenül mégsem akart Jézus elé kerülni), és úgy úszott ki a partra; ha arra gondolok, hogy csurom vizesen didereg ott Simon Péter, a hajnali hidegben Jézus előtt – akkor szinte a szó szoros értelmében is csak így fogalmazhatom meg: azért egész szárazon nem lehet megúszni a halászgatást.

– Simon, Jónásnak fia – jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Na, de hát „megúszta”. Ennyi az egész? Ha valaki megúszta a tagadást (Simonnal együtt halászott Tamás is) és most meg a halászgatást – akkor Péter valóban megúszta. Igazán mást is mondhatna neki Jézus és másképp is szólhatna mindazok és ezek után Péterhez. Péterhez? Szó sincs róla! Szó sincs itt Péterről, héberül „Kéfásról” – kőszikláról. A régi nevén, régi, halász nevén szólítja Jézus: – Simon, Jónásnak Fia! „Újpesti” fordításban akár így is hangozhatnék ez:

– Na mi van, öreg halász mester!? Halászgatunk, beszélgetünk?

Volt egyszer egy nagyon kedves tanárom. Soha másképp nem szólított, csak így: Bandikám. Egyszer nagyon megszomorítottam. Behívatott magához és akkor így szólított meg: – Na Gyökössy úr! – Szerettem volna elsüllyedni. Azt hiszem, hasonlóan érezhetett Péter is, ott a parton a „Simon, Jónásnak fia”- hallatára.

Azért egészen szárazon nem ússzuk meg a dolgot. Nem tudom, milyen régi néven szólít meg, de ha hallgatózol – te – meghallhatod. És jó is, ha meghalljuk, mert csak így mérhetjük fel: miből is hívott el, emelt fel, mentett ki bennünket Jézus Krisztus. Azt hiszem, Simon-Péter is éppen arra gondol, amíg csurom vizesen ott didereg Jézus előtt. Nem is baj, hogy nem ússzuk meg egészen szárazon. Bizony nem! Mert még ezt is megkérdi:

– „Jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”

De tulajdonképpen miért is kellene Péternek jobban szeretni Jézust a többinél? Nem is erről van szó, csak éppen egy régi fogadkozásról: „Ha mindnyájan (ezek) megbotránkoznak is te benned, ÉN, ÉN!!! Meg nem botránkozom…”

„Ezek” igen…de ÉN nem!

„Ezek”…

Mintha úgy alakulna mostanában ez: mi, itt bent; – És „ezek”, meg „azok”… – ott kint… Mi, akik, ha mást nem is tudunk, de mi aztán szeretjük az Urat… és azok, meg ezek – kint… Egy lelkésztársam mondta el nem is olyan régen, hogy kislányát felvették egy vidéki technikumba. Tucatjával írta a leveleket abba a kis városba, a lelkészeknek meg a hívőknek. – Kiknek is írhatott volna, mint azoknak, akik „szeretik” az Urat, hogy fogadják be kislányát, adjanak neki, legalább egy ágyat! – Nem is ingyen kérte. Volt, aki még válaszolt is: hogy így meg úgy, ezért meg azért… szóval – nem tudja. De megtudta ezt a kisváros egyik világi vezető embere; egy – egy „azok” közül – és az befogadta… két évig nála lakott a kislány. Hogy is mondta egyszer Jézus? Aki egyet is befogad az én nevemben… kit is fogad be az? Ezt a „Szeretsz-e engem?” jelenetet itt, a Bibliában, igen szentimentálisan olvassuk és értelmezzük… tudatosan, vagy tudat alatt, a magunk mentségére… De mi ne mentegessük magunkat. Úgyis csak Ő tud megmenteni bennünket… „ezekből” is.  A halászgatásból is és a túltengő keresztény önérzetességből is…

„Átviszem én az 1,50-et is.” – mondtam vagy tizenötéves gimnazista koromban tornatanáromnak egy nyári szünidő után, kidüllesztve vékonyka magamat. Rám mosolygott és én el is felejtettem hencegésemet a legközelebbi tornaóráig, amikor kedves tornatanárunk, kitette a magasugró mércét a tornaterem közepére – és rátette a rudat az 1,50-re és derűsen rám mosolygott: na, Gyökössy! Ugorj fiam! És én rákpirosan nekifutottam, de a léc előtt megtorpantam:

– Tessék lejjebb tenni.

Mosolygott és lejjebb tette 10 centivel. Na ugorj. Nekifutottam és újra megtorpantam és ő mosolygott. És így ment ez, ha jól emlékszem az 1,10-ig, azt aztán átvittem. Megsimogatta csapzott fejemet, s csak ennyit mondott: – csak gyakorolj fiam! Fog ez menni! – Majd! Nem úsztam meg szárazon! De arra a simogatásra és meleg szemére sok évtized múlva is emlékezem. És valahányszor ezt a történetet olvasom a Bibliából, mindig ez a diákkori élményem társul hozzá.

Mert Jézus is a Péter által vallott, fogadkozott magas mércét állítja Péter elé, amikor így kérdezi: – „Jobban szeretsz-e engem ezeknél?” Az ősi görög szövegből még jobban kivillan ez a magas mérce: – „Agapász-mé?” Azaz: a tőlem tanult, a tőlem látott s az általam gyakorolt szeretettel, agapéval szeretsz – te engem? És Péter életében először „lefelé licitál”, ez a mindig önállító, fölfelé licitáló tanítvány most lefelé licitál és így felel: „Filó szé” – bizony csak a tőlem telhető szeretettel szeretlek Uram! Te tudod! Te csak igazán tudod.

És Jézus mosolyogva lejjebb teszi a mércét. A második kérdésből már kihagyja a „többieket”. De újra így kérdi: „Agapász-mé?” A tőlem tanult szeretettel? Mire Péter ismét lefelé licitál: „Filó szé!” Uram, Te tudod, Te csak tudod, hogy a tőlem telhető szeretettel szeretlek Téged.

S ekkor Jézus – a Tőle, a csak Tőle telhető szeretettel Péterhez állítja a mércét:

– „Fileisz mé?” Nos, hát a tőled telhető szeretettel szeretsz-e engem? És itt, a lefelé licitáló Péter, túljut végre önállító önmagán. Itt már nincs ÉN! Kétszer is ezt mondja: Te, Te… Uram Te mindent tudsz, Te tudod, hogy így szeretlek téged.

Egy hatvan év felé járó – komoly, hívő lelkésztársam így vallotta ezt maga elé nézve, kedves derűvel és – alászállással:

– Tudod, amikor a teológiára mentem, azt hittem én fogom megváltani a világot. Negyed éves koromban: – Én fogom megújítani a magyar református egyházat. Amikor megválasztottak lelkipásztornak: – Az én gyülekezetemben mindenki meg fog térni. …Ma pedig minden este pirulva fekszem le és azzal a reménységgel ébredek, hogy talán ezen a napon is megtehetem, csak egy emberrel is – azt, ami tőlem telik.

S mert ide tudott alászállni – Gazdája naponként fölmagasztalja és sokkal több telik tőle, mint tőle telik, mert Vele jár, vele VAN – az Úr!

Szentkirályszabadja, 2021. április 21.