Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

Fair play

„Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.” (2Tim 2,5)

Múlt vasárnap véget értek a XXXII. nyári olimpiai játékok. Nem tudtam megszokni, hogy a világjárvány miatt sok más rendezvényhez hasonlóan ezt is szurkolók nélkül bonyolították le. Ráadásul egy év késéssel, amely sok olimpikon felkészülését megzavarta. Talán emiatt is lehetett az, hogy a szokásosnál érzelemdúsabb reakciókat és nyilatkozatokat láthattunk a közvetítésekben.

Ezek közé tartozott a versenyzés közben tanúsított magatartás is. Ennek pozitív változatát egy most már világszerte általánossá vált angol kifejezéssel fair playnek nevezzük. A szótárak leginkább a „tiszta eszközökkel játszott mérkőzés” és „az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás” körülírással fogalmazzák meg a jelentését. Amikor világversenyeken fair play jeleneteket láthatok, az számomra legalább annyira felemelő érzés, mint amikor a mi sportolóink győznek és állhatnak fel a dobogó valamelyik fokára.

Fair play szempontjából ez az olimpia az eddigiekhez képest talán annyiban volt más, hogy hevesebb reakciókkal láthattunk rá példákat, és amennyire követni tudtam, sajnos, több volt a negatív megnyilvánulás (unfair play), mint a pozitív. A pozitív példák között ismét van magyar. Kozák Luca gátfutó a 100 m-es gátfutás elődöntőjében elvesztette az egyensúlyát, emiatt a hetedik akadályt nem tudta venni, leült előtte, és sírva fakadt. Nyilván nem így tervezte az olimpiai szereplését, több volt benne ennél, csalódott. Ugyanannál az akadálynál egy másik olimpikon, a jamaicai Yanique Thompson szintén elhibázta, ő azonban még el is esett, hosszú másodpercekig feküdt a gát alatt, lehetett látni rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Ekkor Kozák Luca – még mindig könnyek között – felállt, odament hozzá, felsegítette, és együtt sétáltak le a pályáról. Csalódottsága, könnyei ellenére is észrevette és felsegítette bajba jutott ellenfelét. A jelenlévők hosszan tapsolták a gesztust.

Amennyire felemelőek az ilyen jelenetek, annyira lesújtóak az unfair play megnyilvánulások. A leghírhedtebb éppen az olimpia utolsó napján történt, maratonfutás számban. A sportolók már másfél órája futottak a tikkasztó hőségben. A 28. kilométernél frissítőállomás várta őket, asztalon felsorakoztatott vizes poharakkal. Amikor az élbolyban haladó francia Morhad Amdouni az asztalhoz ért, az összes poharat szánt szándékkal lesöpörte a földre, nehogy a mögötte haladóknak jusson. Csak az utolsót nem, azt felkapta, hogy ő ihasson. Óriási felháborodást váltott ki ezzel, amelyet csak tetézett később a szánalmas mentegetőzése, hogy mindezt hazájáért, Franciaországért tette. Szívesen megkérdezném tőle: és a hazájában ezt értékelik?! Egyébként a versenyben így sem jutott a dobogó közelébe. Az amúgy Európa-bajnok futó a 17. helyen végzett.

Ez a két példa is jól mutatja, hogy a fair play esetében gyakran többről van szó, mint csupán sportszerűségről, tisztességes játékról. Ez a több: emberség vagy embertelenség. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a fair play emelt szinten.

A Bibliában is találkozunk fair play-jel, mégpedig nagyon sok esetben. Ez csak elsőre tűnhet meglepőnek, a szóhasználat miatt. Ám, ha jobban belegondolunk, a szóhasználat igencsak helyénvaló lehet. Hiszen a fair alapjelentései, a „tiszta”, „szabályszerű”, olyan kifejezések, amelyek alapfogalmak a Bibliában és a hívő életben. Istennek nagyon fontos az, hogy az Ő gyermekei mindig, minden esetben fair játékosok legyenek. Mik a bibliai fair play jellegzetességei?

1. Jobban számít a fair magatartás, mint az elért eredmény. A hívő életben is törekszünk bizonyos eredmények elérésére. Például, hogy erősödjön a hitünk, vagy hogy minél hatékonyabban tudjuk használni azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyeket kaptunk stb.. Nagyon is fontos és hasznos törekvések ezek. Ám jó tudni, hogy Isten számára a hívő életben elért eredményeink másodlagosak ahhoz képest, hogy mindeközben milyen magatartást tanúsítunk embertársaink felé. Lehet, hogy valaki szuperhívő, szuper módon imádkozik, böjtöl, prédikál, szolgál stb, de ha a mindennapokban tisztességtelen módszerekkel él, átejt másokat, vagy – ami még rosszabb – lenézi őket, vagy csak nem törődik velük, akkor hiába minden, ő Isten szemében nem fog győztesnek számítani. Ezért is szólítja fel a keresztyéneket a fair magatartásra Pál apostol: „A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek.” (1Thessz 4,12) Ha tisztességtelenül viselkedik egy keresztyén, azzal mindent lerombolhat, amit addig esetleg elért.

2. A fair magatartáshoz a tisztesség mellett az emberség is hozzátartozik. Láttuk előbb, hogy az emberség a világban a fair play emelt szintjének számít. A Bibliában ez ugyanúgy alapeset, mint a tisztesség. Ahogyan összeegyeztethetetlen, hogy egy hívő ember tisztességtelen legyen, ugyanúgy az is, hogy embertelen legyen. Az embertelenség = szeretetlenség. Ha az emberség hiányzik, hiába az elért eredmények, hiába a tisztességes hozzáállás is, Isten előtt vesztesnek számítok. Nem lehet ezt szebben és jobban megfogalmazni, mint ahogy Pál apostol tette: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1Kor 13,1-2)

3. A fair magatartáshoz a kedvesség is hozzátartozik. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a Bibliában még szintén alapesetnek (alapelvárásnak) számít, vagy ez már emelt szint, én gondolkodás nélkül az alapesethez sorolom. Elismerem, hogy lehet úgy is segíteni egy bajba jutott embertársunkon, hogy közben nem vagyunk kedvesek. Ám azt látom, hogy az emberséggel kapcsolatban a Bibliában Isten olyan példákat ad elénk, amelyek nem csupán emberségről, hanem kedvesen megnyilvánuló emberségről szólnak. Gondoljunk csak Jézusnak az irgalmas samaritánusról mondott példázatára (Lk 10,25-37). Nem csak ellátja a sebeit a félholtra vert idegennek, hanem fogadóba viszi, pénzt ad a fogadósnak, hogy továbbra is viselje gondját, majd az útja végeztével vissza is akar térni hozzá. Ez már több, mint emberség, ez már kedvesség. Erre nem egy, hanem 134 igém is van. Ugyanis a magyar nyelvű Bibliában a kedves, kedvesen szavak ennyiszer fordulnak elő. A kedvesség kedves Istennek.

+ 1. A fair magatartáshoz az is hozzátartozik, hogy a hívő ember minden elért eredményért (és minden szerencsés történésért) nem magának, hanem egyedül Istennek ad dicsőséget. Ahelyett, hogy magát fényezné, Istennek ad hálát, és Őt dicsőíti. Szerintem ez is az alapokhoz tartozik.

Visszatérve az olimpiához, szinte kellemetlenül éreztem magamat, amikor egy-egy győztes olimpikon a célba érve mást sem csinált, mint magára mutogatott, hogy: én, én, én lettem a bajnok! Ez, amellett, hogy fölösleges (hiszen mindenki látja, hogy ő lett a bajnok), nagyon visszatetsző. Már csak azért is, mert egy-egy olimpiai élversenyző sikere mögött nagyon sokan állnak: a család, az edzője, a szakmai és orvosi stáb stb.

Amennyire visszatetsző ez számomra, annyira kedves (- na ugye, milyen fontos a kedvesség!), amikor valaki az ég felé mutat, így irányítva a figyelmet arra az Istenre, akinek mindent köszönhetünk. Ehhez hasonlóan tett Sydney McLaughlin amerikai versenyző, aki női 400 m-es gátfutásban világcsúccsal győzött. „Hatalmas izgatottságot éreztem és végtelen hálát” – mondta. „Mindent Istennek köszönök, a családomnak és a csapatomnak. Még mindig alig hiszem el, de ez valójában tényleg csak hit, a folyamatba vetett bizalom, és látom, ahogyan a kemény munkám és az Istentől kapott tehetségem megmutatkozik.” Más módon, de ugyanerről tett bizonyságot a Dél-afrikai Tatjana Schoenmaker úszónő, aki mellúszásban 100 m-en ezüstérmet szerzett, 200 m-en pedig új világcsúccsal nyert. A célba érkezés után levette zöld színű úszósapkáját, ami alatt ott volt egy másik, fehér úszósapka, ezzel a felirattal: Soli Deo Gloria – azaz: egyedül Istené a dicsőség. Ezt a sapkát a győzelme utáni nyilatkozatkor is magán hagyta, így az egész világ láthatta.

Tisztesség, emberség, kedvesség, Isten dicsőítése. Ezek így együtt alkotják a hívő, keresztyén fair play lényegét. Azért tartom fontosnak ennek hangsúlyozását, mert Isten mindig fair módon viszonyul hozzánk. Nemcsak szent, igaz, kegyelmes stb. , hanem fair is velünk szemben. Így mutatkozott meg Jézusban is, amikor személyében emberré lett. Mindenkivel tisztességesen, emberségesen, kedvesen bánt. Még csak egy példa ez utóbbira. Amikor Jairus kislányát feltámasztotta a halálból, nem lett volna szükség arra, hogy megfogja a kezét, isteni hatalmával enélkül a gesztus nélkül is vissza tudta volna őt hozni a halálból. Mégsem spórolta ki ezt a kedves, gyöngéd gesztust. Mindezek után pedig még arra is volt gondja, hogy „adjanak enni a leánykának”. (Mk 5,43)

Ő veled kapcsolatban is mindig fair és tőled is ezt várja. Bármi is legyen a küldetésed, meg bármilyen nagy eredményeket is érj el az életben / a hívő életben, végül nem ezek fognak számítani, hanem az, hogy fair módon viszonyultál-e Istenhez, meg az Ő teremtett világához, meg embertársaidhoz. Győzelmi koszorút, aranyérmet Isten országában ugyanis nem a nagy győzelmekért osztanak, hanem a fair play-ért.

Szűcs László

Szentkirályszabadja, 2021. augusztus 11.