Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

Kedves Olvasó!

A következő írást a saját gyülekezetem tagjainak írtam néhány napja. Évek óta ismernek minket, pontosan ismerik az életünket. Többen közülük jelezték felém, hogy ami velünk történt üzenet volt számukra is. Remélem érteni fogod anélkül is, hogy személyesen ismernénk egymást. Magyarázatként: Gabi a férjem, aki természetesen Gábor, Saci pedig a kislányom. Talán Neked is szól.

Változatlanul adjuk tovább a történetet:

Üzenet az uzsisdobozból vagy akár a szeméttelepről

A történet csak félig az enyém. Félig a Gabié.

Az utóbbi évek, de különösen az utolsó egy év különösen nehéz volt, és még mindig az. Sorsfordító évünk ez. A régi életünk felszámolása, hullámok a fejünk fölött, mi néha a hullámok alatt. Nem részletezem, mert nem az a fontos, sokan tudjátok, hiszen ismertek minket.

Sosem kételkedtem Isten gondviselésében, nem támasztottam olyan elvárásokat, hogy „Márpedig ha vagy, ezt vagy azt a jelet kérem!” Soha. Biztos voltam benne, még ha nem is láttam a következő lépést (és ez gyakran előfordult), de Isten tenyerében vagyunk, nem felejt el, egészen biztosan jobban tudja hogy mikor minek kell történnie, kivel kell találkoznom, mikor hol kell lennem. Letettem a kezébe a bajaimat, nem vettem vissza.

Talán ismeritek az érzést, a kérdéseket, hogy „De miért? De miért most? De miért Én? Miért Mi? Mi miért nem? Akkor hova? stb….”  Sokszor kértem Istent, hogy adjon nekem valami egészen közeli üzenetet. Nem jelet, nem volt rá szükség, csak úgy vágytam arra hogy hadd halljam még közelebbről a hangját, valami kicsi súgást.

Mikor a gyerekeink kicsik voltak, és még nem tudtak írni vagy alig, az uzsisdobozukba papírcetliken hagytam üzenetet. Vagy rajzoltam rá valamit amit szeretnek. Például egy katicát, egy macit, valami vidámat. Mikor már tudtak olvasni szépírással, amikor már jobban tudták olvasni a krikszkrakszokat, akkor felnőttesebb írással írtam nekik valami bátorítót. Csak azért, hogy ha nehéz dolgozatuk lesz, vagy csak strapásabb napjuk akkor tudják hogy én így is velük vagyok a távolból. Tudjátok ilyeneket hogy: „Ügyes leszel! Szeretlek: Anya”, „Te vagy a legnagyobb kincs! Puszi: Anya”,  „Már péntek van, hamarosan megyek érted! Szeretlek: Anya!”

Volt olyan papír, amit Saci még sokáig a tolltartójában hordozott, nem is tudtam róla. Azt mondta, hogy Ő szerette az üzeneteket, mindig várta, hogy mikor lesz a következő.

A technika fejlődésével a papírra írt üzeneteket a telefonon írtam, és írok még mindig időnként. Ha nehézségük van, tudom hogy jólesik nekik hogy valaki dob egy üzenetet, hogy tudják, valaki gondol rájuk. Teljesen nyilvánvaló nekik a szeretetünk, nem kell minden nap ezeket elmondanunk nekik, de néha olyan jó kapni egy ilyen kis írást.

Látszólag eddig talán érthetetlen a nosztalgikus írásom, ezért folytatom.

Az anyósom halála után rengeteg könyvelési anyag maradt a lakásában, és ennek felszámolása ránk vár. Néhány hete megsétáltattunk egy teherautónyi papírt, Budapest-Szentkirályszabadja-Budapest útvonalon. Elhoztuk, kiválogattuk, műanyag- és fémmentesítettük, hogy a MÉH-ben tiszta papírként átvegyék. Majd reggel elindultunk Veszprémbe a MÉH-telepre. Az ajtóban közölték, hogy nincs átvétel sem aznap, sem másnap, mert nincs áram. Mivel Pestre kell menni, mert újra intézendő dolog volt, akkor majd a Gabi ott visszaviszi a papírt a MÉH-be. Ügyintézkedések után el is vitte a telepre, ahol pakolás közben az előtte lévő halomban meglátott egy Bibliát.

Előző este esett az eső, és látszott rajta hogy forgatták az évek során, de az esőben elázott.

A Bibliát 1973-ban kapta a tulajdonosa. Volt benne egy kézzel írott kis papír, kijegyzetelve egy Igevers.

Prédikátor 3:15

„A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.”

A 3. rész így kezdődik, biztosan ismeritek:

„Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”… (Olvassátok el az egész fejezetet, érdemes.)

Talán csak azok a bátorító üzenetek egybegyűjtve, amilyeneket én is írnék a saját gyerekeimnek, ha biztosítani szeretném őket arról, hogy „Hidd el, mindent tudok rólad, tudom a jövődet, a jelenedet, a múltadat, és bármilyen reménytelennek is látod a pillanatnyi helyzetedet, én mindig veled leszek, soha nem leszel egyedül. Mindig minden a legmegfelelőbb időben történik.”

Számunkra ez egy csodálatos üzenet volt. Egyenesen a kukából…

1973-ban Isten vajon tudta, hogy azon az emberen kívül, aki éveken át forgatta, egy megnyugtató üzenet lesz egy másik családnak? Hogy aznap áramszünet lesz a veszprémi MÉH-telepen? Nem tudom. Lehet hogy tényleg mindennek rendelt ideje van? Vajon aki ezt az egy mondatot jegyzetelte egy papírra, annak akkor mit jelentett? Nekünk nagyon jókor jött, békét hozott. Tényleg egy kis suttogás a léleknek, egy kis uzsisdobozos cetli akkor, amikor már éppen elfáradsz, elanyátlanodsz, vagy inkább „elatyátlanodsz”. :o)) Az Úr sajátos humorával, egyenesen a kukából….

Kriszti

2021.augusztus