Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

(Él)tetőablak

„Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről!” (1Móz 6,16)

Két napja elkezdtem felújítani a júniusban vásárolt wekerletelepi kis lakásunk ablakait. Aki járt már a Budapesten található, 1908-ban alapított, különleges hangulatú kertvárosi részben, tudja, hogy ott minden lakásba eredetileg fából készült, arányos, szép osztásokkal ellátott, dupla ablakokat építettek be. Az ablakokat pedig szintén fából készített külső spaletták keretezik (csak azért nem írom, hogy koronázzák, mert értelemszerűen nem az ablakok fölött, hanem az oldalán helyezkednek el). Ezek amellett, hogy tovább szépítik a házakat, egyfajta bájt is kölcsönöznek nekik, nem mellesleg Wekerletelep egyik kultikus stílusjegyét adják. Mivel ez az első saját lakásunk, az ablakokat pedig eléggé elhanyagolt állapotban találtam, már izgatottan vártam, hogy felújításukat elkezdhessem. Az izgatottságomat nem csupán az okozta, hogy ezt most végre saját magunknak csinálhatom, hanem az is, hogy tudom, értékmentést végzek vele. Sajnos, Wekerletelepen sok olyan tulajdonos van, aki nem veszi (eléggé) figyelembe, hol is lakik, az eredeti ablakokat lecseréli osztatlan, aránytalan műanyagra, a spaletták helyett pedig szintén műanyag redőnnyel oldja meg az árnyékolást.

Tegnap a gyülekezeti termünk ablakainak cseréjére is sor került. Miközben ez történt, én folytattam saját ablakaink előkészítését a festésre: leégettem és lecsiszoltam a régi festékrétegeket, ahol kellett, akrillal javítottam a repedéseket. Ma pedig feleségemmel végre elkezdtük az alapozást. Mondhatni, hogy ezekben a napokban ablakokkal kelek és fekszem. Mivel a gépi csiszolás hangereje miatt munka közben nem volt lehetőségem hallgatni semmit, így két napig napi 7-8 órában csak gondolkodni tudtam. (Ezt egyébként máskor is megteszem, de ezen munka közben tényleg semmi mást nem tehettem.) Na és vajon miről gondolkodtam a legtöbbet? Az ablakokról. Soha ennyit nem foglalkoztam gondolatban ablakokkal, mint most. Így jutottam el a Bibliában szereplő ablakokhoz.

A szűnni nem akaró csiszolás közben elkezdtem felidézni azokat a történeteket, amelyekben az ablakoknak valamilyen különleges szerepe van. Majd az egyik pihenőidő alatt remegő kézzel rákerestem az összes ilyen bibliai helyre. (A remegő kezet most nem valamiféle megilletődöttség vagy a félelem, hanem az órákig kézben tartott gépi csiszolók idézték elő.) Meglepődtem, hogy milyen sok izgalmas történet fűződik ablakokhoz. Nagy részüket ismertem. Pl. a hithősök meneküléseit, akik egyes életszakaszukban szinte többször távoztak ablakon, mint ajtón. Vagy azt, ami Tróászban történt: amikor az ottani keresztyéneknek tartott házi istentiszteletet Pál apostol, egy harmadik emeleti nagy teremben, egy ablakban ülő ifjú, Eutikhosz elaludt, kizuhant, és meghalt, de az apostol feltámasztotta őt. Elém kerültek kevésbé ismert történetek is, pl. amikor Elizeus próféta azzal nyomatékosítja próféciáját, hogy felszólítja Izráel királyát, nyisson ki egy keletre néző ablakot, és íjával lőjön ki rajta. (2Kir 13,17)

Elsőre természetesen a legelső ablakos történet jutott eszembe, ami Noéval és a bárkaépítéssel kapcsolatban szerepel. Olyan izgalmas és gazdag ez a bibliai történet (is), hogy mindig van olyan részlete, amely az újdonság erejével hat rám. Ez a részlet most az ablakkészítés parancsa volt. Az előzményről most csak annyit, hogy az emberi gonoszság elhatalmasodása miatt elérkezett az ítélet ideje, egy olyan ítéleté, amely egy világméretű katasztrófával fogja megtisztítani a Földet. Megdöbbentő, hogy az özönvíz történetének bevezetőjében egyetlen mondat szól az ítéletről (1Móz 6,7) utána viszont hosszan és részletesen olvashatunk arról a mentőakcióról, amelyet Isten előkészít az ember, az élővilág, az élet átmentésére. Ahogyan a megbánás szó (ami az eredeti héber szövegben együttérzést is jelent!), úgy ez a feltűnő aránytalanság is azt mutatja, hogy Isten nem szeret ítéletben gondolkodni, nem szívesen beszél róla, és ha néha mégis „kénytelen” ítéletet végrehajtani, akkor is úgy teszi, hogy közben a megmentésen dolgozik. Ezért is van az, hogy elképesztő részletességgel beszél Nóénak a bárka elkészítéséről, és eközben hangzik el az ablakos mondata: „Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről!”

Meglepődtem, hogy az általam használt kommentárok mennyire szűkszavúan foglalkoznak ezzel a részlettel, alig találtam róla valamit. A bibliai leírásból kitűnik, hogy a bárkának felül volt az ablaka. A felül itt azt a sátortetőt jelentheti, amely a bárkát fedte, hogy az eső lefolyhasson róla. Ennek a sátortetőnek a gerince lehetett az a magasság, amelytől mindössze egy könyökre (kb. fél méter) kellett lejjebb tenni az ablakot. Így ez az ablak tkp. egy tetőablak lehetett, amely az égre nyílt. Azt gondolom, hogy ez nem véletlen. Noé és családja így semmit nem látott abból a halálos katasztrófából, amit az özönvíz okozott. Ha ki akartak látni a bárkából, a figyelmüket az égre kellett irányítani. Ez az irányultság Istenre és az Ő szellemi világára emlékeztethette őket. A halál helyett az életre.

Ezt az ablakot Noé közreműködésével Isten hozta létre. Ő tervezte, és Ő adott pontos utasításokat Noénak a kivitelezéshez. Istennek gondja volt arra, hogy Noé és családja számára legyen egy olyan ablak, amely a körülöttük kavargó halál közben is segít az életre figyelni: Istenre és az Ő mennyei világára, ahonnan nemsokára majd jönni fognak az új életet hirdető, éltető mennyei jelzések, erősítések. Így lett ez az ablak jóval több egyszerű tetőablaknál, így lett éltető ablakká.

Isten számunkra is létrehozott egy éltető ablakot. Ezt is emberi közreműködéssel alkotta, de már nem egy, hanem mintegy negyven ember bevonásával. Ez az éltető ablak a Biblia, létrehozásának emberi közreműködői az ún. szentírók. A Biblián keresztül kapunk pontos és hiteles képet Istenről és az Ő szellemi világáról, elveszett állapotunkról, velünk kapcsolatos tervéről, irántunk érzett szeretetéről, és arról a nagy mentőakcióról, amelyet évszázadokon keresztül készített elő, majd a názáreti Jézuson keresztül személyesen hajtott végre. Ahogyan a Biblián keresztül kapunk pontos és hiteles képet arról is, hogyan lehet kegyelmet találni Istennél, Istennel járni, miben más ez a fajta élet az Istentelen élethez képest, és milyen lesz majd az az új ég és új föld, amely halálunk után vár ránk. Egyszóval, ez az ablak arra szolgál, hogy kitekinthessünk Isten mennyei világára és annak földi vonatkozásaira. Jobban mondva, hogy betekinthessünk Isten mennyei világába, és ennek segítségével mennyei látásokhoz, erőkhöz jussunk.

Éltető ablakká azonban csak a Szentlélek világosságában válik. Enélkül hiába nyitjuk ki a Bibliát, mint egy ablakot, rajta keresztül nem fogunk meglátni semmi mennyeit. Ám ha a Szentlélek világosságában nézzük, látni fogjuk Isten éltető jeleit és jelzéseit, ahogyan az ablakon kitekintő Noé is egyszer csak meglátta a csőrében olajággal visszatérő galambot (1Móz 8,11), ami Isten éltető kegyelmét és egy új élet kezdetét hirdette számára.

A Bibliáról, mint egyfajta szellemi ablakról mindaz elmondható, ami minden szép ablakról: arányos, szép osztásai vannak, remekmű, amely gyönyörködteti az embert. Ám Istentől rendelt célját nem ezekben az esetekben tölti be, hanem akkor, ha éltető ablakká válik az életünkben: ha mennyei életet közvetít számunkra, és ezáltal éltet minket mind a földi, mind a mennyei életre nézve.

Szűcs László

Szentkirályszabadja, 2021. szeptember 15.