Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…

avagy: tényleg a betlehemi csillagot látjuk ma?

Teológusok és csillagászok is felhívják a figyelmet arra a csillagászati jelenségre, ami ma, 2020. dec. 21-én este lesz látható az égbolton. Ez a Naprendszer két legnagyobb bolygójának, a Jupiternek és a Szaturnusznak a „nagy együttállása”. A legtöbb erről szóló cikkben és tudósításban ezt azzal harangozzák be, hogy újra lehet látni a betlehemi csillagot. Ez hatásos és jól hangzik, csak éppen nem egészen felel meg a valóságnak, sem csillagászati sem teológiai szempontból.

Mi a helyzet csillagászati szempontból?

A Jupiter 12 év alatt, a Szaturnusz 29 év alatt kerüli meg a Napot. A Földről nézve a két bolygó 20 évente szoros közelségbe kerül egymáshoz. Most is ennek lehetünk szemtanúi. A Jupiter és a Szaturnusz már megközelítette egymást, és legközelebb 2020. dec. 21-én 19 óra 20 perckor állnak majd egymáshoz. A két bolygó szoros közelségbe kerülése tehát 20 évente bekövetkezik. Viszont olyan közeli együttállás, ami ma lesz látható, már jóval ritkább, legutóbb 1623-ban történt meg, legközelebb pedig 2080-ban várható.

Mi köze mindennek a karácsonyhoz?

Ehhez mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy Jézus nem pont időszámításunk kezdetén született, hanem előtte 7 évvel, úgy is mondhatjuk, Kr.e. 7-ben. (Na, ilyen csodára is csak Ő képes!:)) A tévedés egy V. és VI. sz-ban élt szerzetestől, Dionysius Exiguus-tól ered.  Először ő számolta (el) az éveket Krisztus születésétől. Igen ám, de honnan tudta, mikor született Jézus? Róma alapításának évéből indult ki, ami Kr.e. 753-ban történt. Dionysius minden rendelkezésére álló információt figyelembe véve úgy gondolta, hogy ehhez képest 753 évvel később történt Jézus születése, tehát ez időszámításunk kezdete. 525-ben kiegészítette Alexandriai Kürillosz húsvéti táblázatát, és innentől már futótűzként terjedt Dionysius időszámítása. Csakhogy azóta bebizonyosodott, kissé elszámolta magát. Ugyanis a Bibliában és egyéb ókori dokumentumokban található történelmi megállapítások, valamint az akkori csillagászati jelenségek alapján Jézus születése 7 évvel korábban történt. Dionysius mentségére legyen mondva, akkor még nem volt internet. Ahhoz képest nem is tévedett olyan sokat.

Ahogy azt már a XVI. és XVII. sz-ban élt Johannes Kepler is kiszámította, Kr.e. 7-ben szintén volt nagy együttállása a Jupiternek és Szaturnusznak. Sokan ezt azonosították be a betlehemi csillaggal, hiszen Dionysius tévedése ismeretében még a matek is kijön. Csakhogy maga Kepler soha nem állított olyat, hogy a Kr. e. 7-ben bekövetkezett nagy együttállás lehetett a betlehemi csillag. Ő ugyanis azt is kiszámította, hogy Kr.e. 6-ban egy még nagyobb együttállás történt, a Mars, Jupiter, Szaturnusz hármas együttállása. Kepler ehhez kötötte a betlehemi csillag feltűnését.

Ha elfogadjuk azokat a történelmi tényeket, amelyek Kr.e. 7-re teszik Jézus születését, akkor Kepler feltételezése sem állja meg a helyét. Így visszajutunk a Kr.e. 7-ben történt nagy együttálláshoz. Ennek van még egy különlegessége, amely hihetővé teszi, hogy a betlehemi csillaggal azonosítsuk. Kr. e. 7-ben egy rendkívül ritka és fényes égi jelenség volt látható: a Jupiter és a Szaturnusz bolygók hónapokig együtt járt a Halak csillagképben és háromszor is (!) konjunkcióban voltak, azaz nagyon közel kerültek egymáshoz. A háromszori konjunkciót a két bolygó ún. hurokmozgása okozta. (Ezt itt most nem részletezem tovább.)

A Jupitert a Közel-Keleten akkoriban a királyok csillagaként ismerték. Különleges heliákus (naprendszerei, naprendszerre jellemző) felkelései az asztrológusok szerint királyok érkezését jelezték előre. A Szaturnusz pedig Izrael csillagának számított. Ehhez jön, hogy a Halak csillagképet a Messiás csillagképének tekintették, és Palesztinát (Jézus szülőföldje) is jelképezte. Ráadásul Kr. e. 7-ben a téli nap-éj egyenlőség pontja (a földpályájának és az egyenlítőnek a metszéspontja) a Kos csillagképből átment a Halak csillagképébe, ami az akkori felfogás szerint egy új korszak kezdetét jelentette. Ha a királyi Jupiter és a zsidó Szaturnusz együttáll a Messiást jelképező Halak csillagképben, és ráadásul ez háromszor is megtörtént Kr. e. 7-ben, akkor ennek egészen rendkívüli jelentőséget tulajdoníthattak. Mindent egybevéve azt olvashatták ki belőle, hogy egy olyan zsidó király születik Palesztinában, aki Messiás lesz, és akinek a születése új korszakot hoz a történelemben.

Mi a helyzet bibliai szempontból?

Ha a fent említetteket egybevetjük a Bibliával, ellentmondásokat találunk.

a, A Bibliában csak Máté evangéliuma említi a „betlehemi csillagot”, ami miatt több kutató úgy véli, hogy ez nem több, mint egy vallásos allegória. Ennek azonban ellent mond, hogy Máté eredetileg a zsidók számára írta evangéliumát, de az I. sz. fordulóján élt zsidók nem foglalkoztak asztrológiával, mivel az bűnös babonának számított a vallásuk szerint. Akkor pedig miért talált volna ki ilyesmit Máté? Nem provokálni akarta olvasóit, hanem megszólítani. Ha leírta a betlehemi csillagot, csak azért tehette, mert alapos oka volt rá: tudott valamilyen rendkívüli égi jelenségről, és tudott napkeleti csillagászokról, akik erre felfigyeltek, és akiket ez a rendkívüli égi jelenség Jézushoz vezetett. De vajon milyen égi jelenségről ír Máté?

b, A Máténál található leírásban olyan megnyilvánulásokat olvasunk, amelyeket bolygók együttállásából származó égi jel természetes módon nem tud produkálni: meglátták, eltűnt, újra meglátták, vezette őket nyugatra, majd vezette őket délre, végül megállt egy kis palesztinai falu háza fölött. Mindezekre a jogos észrevételekre és ellenvetésekre most csak annyit, hogy Máté nem is említ sehol olyan kifejezést, amely bolygóegyüttállásra utalna, sőt! Máté evangéliuma – csakúgy, mint a többi evangélium – a kor világnyelvén, görögül íródott. A görög nyelv nagyon árnyaltan tudott fogalmazni. A csillagra (bolygóra) és a bolygóegyüttállásra is volt külön kifejezése. Az „asztér” jelenti a csillagot, az „asztron” a bolygóegyüttállást. Tehát csak meg kell nézni az eredeti szövegben, melyiket használja Máté. Márpedig ő tudatosan, egyértelműen az „asztér” vagyis csillag kifejezést használja (Mt 2,2). Ha valamilyen rendkívüli bolygóegyüttállás okozta volna a betlehemi égi jelet, akkor az „asztron” kifejezést írta volna oda.

Összegzés

Mindezeket figyelembe véve, a betlehemi csillag nem természetes, hanem természetfeletti égi jelenség volt. Tehát amit ma látni fogunk, az nem a betlehemi csillag újbóli feltűnése, hanem egy hasonló bolygóegyüttállás, mint ami Jézus születésekor is természetes módon megtörtént. Jézus születése évében tehát volt egy rendkívüli természetes égi jel (a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása a Halak jegyében), ám emellett Isten természetfeletti jelet is adott: ez volt a betlehemi csillag. Ha belegondolunk, ez a természetfeletti égi jel jobban is illik a jelzett természetfeletti eseményhez: ahhoz, hogy Isten emberré lett. Ha ma este kimegyünk, és gyönyörködünk a Jupiter és a Szaturnusz közeli együttállásában, jusson eszünkbe róla az a másik, természetfeletti égi jel, a betlehemi csillag. Az, amivel Isten elvezette a napkeleti bölcseket Jézushoz, azaz Önmagához. És adjunk hálát, hogy Ő olyan Isten, Aki nem távolról, hanem közelről szeret. Ezért jött el, és ezért gondoskodik arról, hogy elvezessen önmagához – természetes és természetfeletti jelekkel egyaránt. Ámen.

Szűcs László