Heti feles

avagy: álljunk meg egy sóra!

Szépség és szörnyeteg

„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét…” (Zsolt 27,4)

Azt gondolom, mindenki fantáziáját megmozgatta már az a mesebeli lehetőség, hogy vajon mit kérne, ha teljesülhetne három kívánsága. Tényleg, te vajon mit kérnél? Bevallom, amikor én fantáziáltam erről, mindig elakadtam ott, hogy milyen kevés is az a három kívánság. Nekem háromnál valahogy mindig több jutott eszembe. Éppen ezért nagy bajban lennék, ha a hármat bővíteni nem, csak szűkíteni lehetne, mégpedig egyre. Mi lenne a kívánságom, ha egyet kívánhatnék? Ajjaj…

Márpedig a fenti bibliai idézetben valaki nagyon határozottan arról beszél, hogy csak egyet kér. Ez a valaki Dávid, a pásztorból lett király. Az egyetlen kérése, hogy: lakhasson az Úr házában életének minden idejében, hogy nézhesse az Úrnak szépségét… De hiszen ez nem is egy, hanem két kérés! Na ugye, milyen nehéz csak egyet kérni?! Lám, még neki sem sikerült, pedig ő úgy futott neki, hogy csak egyet fog kérni. Tényleg nehéz ez, de mentségére szóljon: ő a látszat ellenére mégis egyetlen dolgot kér. Itt a héber költészet egyik tipikus elemével van dolgunk, amikor egyetlen gondolatot egymás után kétféleképpen fejeznek ki, a legtöbbször két képpel. A héber versformákban ez a gondolatismétlés a rím. Amikor azt mondja, hogy: „lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében” akkor nem fizikai értelemben beszél erről. Azt fejezi ki, hogy az Úr közvetlen közelében akar lenni, zavartalanul szeretne belefeledkezni a jelenlétébe, mert abban elsősorban szépséget talál: „nézhessem az Úrnak szépségét”.

Tehát mégiscsak egy kérése van. De milyen kérés ez? Itt egy újabb vallomással tartozom. Amikor elgondolkodtam azon, hogy ha csak egy kérésem lehetne, vajon mi lenne az, akkor még lelkipásztorként sem az jutott elsőre eszembe, mint amiről Dávid beszél. Sőt, fennakadtam rajta. Annyira, hogy elkezdtem gondolkodni, vajon miért ez a legfőbb kívánsága. Minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban kezdtem érteni.

Isten szép

A legfontosabb, amire felhívta a figyelmemet, hogy Isten szép! Sokszor megfeledkezem erről a bibliai igazságról, pedig tanultam róla, hiszem és vallom is, ami nem esik nehezemre, már csak azért sem, mert fogékony vagyok a szépre, jó darabig képzőművésznek készültem. A Biblia nem csupán említést tesz arról, hogy Isten szép, hanem mindjárt ezzel kezdi! A teremtés leírásakor Isten tulajdonságai közül nem az igazságossága vagy a mindenhatósága tűnik ki leginkább, hanem a szépsége. A teremtett világ rendje és szépsége Isten szépségét tükrözi. Isten mindenekelőtt szép. Na és hol van a szeretet? Hát nem ez a legfőbb tulajdonsága? Nem tudom különválasztani a kettőt. Isten azért szép, mert szeret. A szeretet széppé tesz. Ezen a ponton kezdtem igazán megérteni Dávidot. Ha szemléli a tökéletes szeretetből fakadó tökéletes szépséget, akkor az őt is széppé teszi és szépséget fog árasztani belőle.

Nézhessem az Úrnak szépségét

Ez a kívánsága nem egy elvont, életidegen, vallásos révületet jelent – aki kicsit is ismeri Dávid életét, tudja, ez milyen távol állt tőle. Amikor arról énekel, hogy nézhesse az Úrnak szépségét, akkor azt kéri ezzel, hogy: „Álljon a hatása alatt, mint a tikkadt fa a meleg záporban, szívja világosságát, tanácsát, ihletését…” (Ravasz László)

Valóban, amikor Dávid belefeledkezett Isten szépségének nézésébe, akkor az egyrészt mindig megszépítette őt (testileg, lelkileg, szellemileg), másrészt a szépséget tovább is árasztotta belőle, amely hol egy gyönyörű-szép zsoltárban, hol egy nemes-szép gesztusban nyilvánult meg. Gyakran tehette ezt, mert sok gyönyörű-szép zsoltárt írt és sok nemes-szép gesztust tett. Amikor azonban mellőzte Isten szépségének nézését, akkor nem egy esetben elcsúfult (testileg, lelkileg, szellemileg), és szörnyeteggé vált. Hiszen egy szörnyű világban élt, és benne is rejlettek szörnyű vágyak, késztetések, sérülések.

Szépség és szörnyeteg

A tét ma sem, a mi esetünkben sem kevesebb. Mi is rengeteg rosszat, csúfat, szörnyűséget és szörnyűségest látunk és hallunk nap mint nap. Ezek nemcsak körülvesznek, hanem bennünk is ott rejlenek. Ha nem teszünk ellenük semmit, ők fognak tenni velünk valamit: elváltoztatnak – nem éppen az előnyünkre. Hatásukra szörnyülködni fogunk, néha pedig szörnyen fogunk viselkedni és szörnyen fogjuk érezni magunkat. Ha ez a folyamat állandósul, akár szörnyeteggé is tehetnek. Ezt azzal védhetjük ki, ha a szépséghez fordulunk. Nem esztétikai, hanem bibliai értelemben.

A szépség hatása

A szép, nemes szavak és tettek nem maguktól teremnek. Szépségből fakadnak. A szépség pedig az Úrnak szépségéből. Ha megtanuljuk látni-nézni, az egyik legjobb dolgot tesszük magunkkal: a szörnyűségek helyett a szépség hatásának tesszük ki magunkat.

Isten szépségét sokféleképpen nézhetjük és csodálhatjuk. Ennek egyik legismertebb és legelterjedtebb formája, amikor a teremtett világ rendjén és szépségén keresztül tesszük ezt: az éjszakai égboltot, naplementét vagy napfelkeltét csodálva.

Adventben, karácsony közeledtével úgy is nézhetjük az Úrnak szépségét, hogy áttekintjük a Bibliában: milyen szépen megtervezte és előkészítette Isten az Ő Fiának megszületését. Ezt már öt-hatszáz évvel előtte gyönyörű próféciák festették az emberek szeme elé. Amikor pedig megtörtént, minden pontosan ott, úgy és akkor történt, ahogyan a próféciák szóltak róla.

Karácsony után úgy is nézhetjük az Úrnak szépségét, hogy áttekintjük Isten Fiának földi életét. Vele nemcsak a szeretet, hanem a szépség is elérkezett. A világ legszebb példázatait Ő mondta – az elveszett juhról, az elgurult pénzdarabról, a tékozló fiúról. A világ legszebb tetteit is Ő hajtotta végre. Ezek a legszebb példázatok és tettek azóta is mind ugyanarról szólnak: arról a szeretetről, ami szépen szeret, és arról a szépségről, ami szeretve szépít. Ez tehet minket, szavainkat és tetteinket széppé és nemessé. Nem csupán Isten gyermekeivé, hanem Isten szépségének a gyermekeivé.

Szűcs László

Szentkirályszabadja, 2021. december 7.